Csőtörés elhárítás

A csőtörés nem pár pillanat alatt alakul ki, hiszen ez egy folyamat eredménye. Csőtörés során, a padlón áll a víz és a falak is átnedvesednek. Számtalan jel van, ami arra utalhat, hogy nemsokára csőtörés alakul ki otthonunkban. Mai rohanó világunkban a családok olyan mértékben túlhajszoltak és annyira nincsen idejük az apró dolgokra való odafigyelésre, hogy egyre többször fordulnak elő a csőtörések. Most nézzük meg, hogy melyek azok a jelek, amelyek már jó előre figyelmeztetnek a csőtörésre.

csőtörés kép

Csőtörés figyelmeztető jelei:

  • Csöpög a csap: de talán ez nem annyira feltűnő, így szakembert biztosan nem hívunk ki egy ilyen problémához. Sok családban teljesen normálisnak gondolják, ha egy csap csöpög. A csöpögő csap figyelmeztethet egy csőtörésre, hiszen a fürdőszobában megtalálható cső repedésére is utalhat. A megrepedt csövet természetesen ki lehet cserélni, vagy javítani, de ha ezt nem vesszük komolyan, akkor a csőtörés bekövetkezik. Ha társasházban élünk, akkor a szomszédok is úszni fognak ez teljesen biztos.

  • A WC túlfolyik: itt sem nagyon szoktunk pánikba esni, hiszen inkább elnézegetjük és fizetjük a magasabb vízdíjat. Ez szintén intő jel, hogy csőtörés következhet be bármelyik pillanatban. A szerelőt sok esetben a kiadások miatt nem hívják ki időben, pedig sokkal olcsóbb megoldás, mint megvárni a csőtörést. A teljes csőrendszer egy részét cserélni kell, ami sokkal többe kerül, mint ha időben kihívtuk volna a szakembert.

  • Megnő a vízszámla: amely szintén egy igen fontos árulkodó jel. A csőhálózatban valami nagyon nincsen rendben. Persze a megnövekedett vízdíjat okozhatja az is, hogy többen élnek a lakásban, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt. Megnövekedett vízfogyasztás esetén minden esetben fontos, hogy mesterembert hívjunk a helyszínre, hiszen valószínűleg csőtörés okozza a problémát.

  • Nedves falak:A falak vagy esetleg a padlószőnyeg nedvesedése, tovább a plafonon felbukkanó vizes foltok is csőtörésre utalhatnak. Ha emeletes házban élünk, akkor elképzelhető, hogy a felettünk lakónál áll fenn a csőtörés gyanúja, ilyenkor minél előbb szólni kell a lakás tulajdonosának. A kertes házaknál akár az udvarban is kialakulhat csőtörés, ezt a kertben megjelenő hatalmas mennyiségű víz jelzi. Ha éppen nem esik az eső és mégis nagy mennyiségben fordul elő víz, akkor biztosak lehetünk a csőtörésben.

  • Nyomás: Amikor az eredeti állapothoz képest sokkal kisebb a víznyomás, az is utalhat a csőtörésre vagy esetleg a cső megrepedésére.

  • Megmagyarázhatatlan zajok: A csőtörést sok esetben nem is a víz szivárgás jelzi a lakás vagy kert különböző helyein és helyiségében, hanem éjszakánként a furcsa zajok, esetleg egy ismeretlen eredetű zúgás. A vízvezeték szerelők, illetve a duguláselhárítással foglalkozó szakemberek a hőkamera segítségével meg tudják állapítani, hogy mi lehet a furcsa zaj oka. Megrongálódott vagy elhasználódott csöveket szoktak általában ezekben az esetekben találni.

  • Szagok: Minden apró jelre figyeljünk oda. Az otthonokat elárasztó átható csatornaszag is lehet a csőtörés figyelmeztető jele. Csatornabűzben élni nem a legkellemesebb, hiszen még a ruhák és a lakás összes berendezési tárgya is átveszi a bűzt.

  • Kor: Régebben épült házaknál sokkal gyakrabban fordulhat elő a csőtörés, ezért ezeknél az otthonoknál tényleg járjunk nyitott szemmel és füllel. Nagyon könnyen kialakulhat csőtörés az elöregedett rendszer miatt.

  • Új ház: Ha új lakásba költözünk, akkor minden esetben érdemes kihívni a szakembereket és az egész csatornahálózatot átvizsgáltatni, mielőtt még nagy baj következne be. Nem csak a régi csövek okozhatnak problémát, hanem a szerelés is, azaz a csövek lejtése és összeszerelése. Ha ez nem megfelelően történt meg, akkor előbb vagy utóbb elkerülhetetlen a csőtörés.

  • Kórokozók: Van még egy fontos dolog, amit minden lakás vagy háztulajdonosnak szem előtt kell tartania. A korrózió elleni védelem. A csövek mellé soha ne ültessünk fát, hiszen a gyökérzet benövi és bekövetkezik a csőtörés. Amikor mi magunk gondoskodunk a csövek lerakatásáról, akkor győződjünk meg arról is, hogy a szakemberek tényleg jól illesztik-e össze a csöveket.

Vízvezeték szerelési szolgáltatásaink: Összes szolgáltatás
+36 70 307 31 00

© 2006 - 2024, BOTVINIK Kft.