Vízóra csere

Vízóra cserére van szüksége? Mi gyorsan és pontosan végezzük a vízóra cserét. Hívjon minket még ma!

Vízóra csere

Egyes ingatlanok esetében a vízóra cseréje bizonyos időszakonként a jogszabály erejénél fogva kötelező. Nem csak a hitelesítési idő lejártakor válhat ez szükségesé, hanem akkor is, ha elromlott a vízóra, vagy az ingatlan tulajdonosa döntene úgy, hogy új vízórát szereltet be. Mivel esetében nem pusztán egy egyszerű vízszerelési műveletről van szó, hanem ehhez kapcsolódóan a szükséges adminisztráció elvégzéséről is, amelyet a vonatkozó jogszabály követel meg, így a feladatot mindenképpen szakemberre kell bízni.

Mennyi ideig tart a vízóra csere?

Az egyes szakmunkákkal kapcsolatban legtöbbször az árral egyidejűleg az is fel szokott merülni, hogy mennyi időt vesz majd igénybe a munkálat. A vízóra cseréje legegyszerűbb esetben gyakorlatilag 10-15 perc alatt megoldható, ám számolni kell a szükséges nyomtatványok kitöltésének idejével is. A régi és az új vízóra adatainak, állásának pontos feljegyzése, majd ennek a Vízművekhez történő beadása nélkülözhetetlen részét képezik a folyamatnak. Hasonlóképpen lényeges elem a plombálás is, mely a vízóra érintetlenségét hitelesíti.

Mennyibe kerül a vízóra csere és a plombálás?

Az esetek nagy részében a plombálást a Vízművek szakembere végzi, és a vízóra csere költségein felül plusz kiadást jelent ez az ingatlantulajdonos számára. Jó hír viszont, hogy a plombálás költségei messze elmaradnak a csere jelentette összegtől. Természetesen nem mindegy, hogy a vízóra hol helyezkedik el. Míg panelek esetében egyszerűen hozzáférhető és tényleg percek alatt lecserélhető, addig kertes házaknál a vízóra gyakran aknában helyezkedik el, s így a megközelítés némileg több időt vesz igénybe.

Vízóra csere gyakorlatilag bármelyik ingatlanban előfordulhat, mint ahogyan egyéb, vízvezetékekkel kapcsolatos problémák is. A vízóra cseréjének alkalmával érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen egyéb teendőkhöz lenne szükség szakember közreműködésére, így egy füst alatt elintézhető az esetleges duguláselhárítás, vagy például az újonnan vásárolt mosogatógép bekötése. Ne feledje, egyes ház körüli munkálatokhoz nem biztos, hogy megéri saját kezűleg hozzákezdeni, hiszen a profi felszerelés és a szakértelem bizony gyakran nélkülözhetetlenek.

Forduljon hozzánk bizalommal, és mi elérhető áron, profi kivitelezéssel állunk rendelkezésére! A vállalt garanciális munkavégzés sokat elárul arról, milyen színvonalat nyújtunk ügyfeleinknek.

Vízvezeték szerelési szolgáltatásaink: Összes szolgáltatás
+36 70 307 31 00

© 2006 - 2024, BOTVINIK Kft.